Ismét egy kissé elfelejtett feltaláló életútját és találmányait mutatjuk be születésének 140. évfordulóján. A feltaláló Christian Hülsmeyer, aki több mint 160 szabadalommal gyarapította a 20. század elejének a technikai újdonságait. A legérdekesebb találmánya a Telephonogram és a radar elődjének tekinthető Telemobiloscope volt, …

Christian Hülsmeyer Alsó-Szászországban, egy Eydelstedt nevű kis faluban született egy ötgyermekes család legfiatalabb tagjaként. Eredeti keresztneve Johann Cristel volt, de gyermekkora után a Christian nevet használta. Az általános iskolai tanulmányai alatt tanára, Rudolf Knüppling figyelt fel Hülsmeyer képességeire és javasolta a szülőknek a továbbtanulását. Így Donsdorfban kezdte meg középiskolai tanulmányait 1896-ban, ahol amellett, hogy angolul és franciául is tanult, egyre inkább a fizika kezdte érdekelni. Ismét a tanárai javaslatára bekerült a Brémában működő Lehrerseminare (Tanárképző) kollégiumába. A kollégium fizika laboratóriuma korszerű eszközökkel volt felszerelve, többek között az akkor Hertz-hullámoknak nevezett jelenséget demonstráló kísérleti eszközökkel. Nagy valószínűséggel itt ismerkedett meg az elektromágneses hullámok tulajdonságaival és kezdte megérteni, mi mindenre lehetnek alkalmasak a rádióhullámok.

1900 júniusában – nem tudni pontosan milyen okból – tanulmányai befejezése nélkül otthagyta a kollégiumot, bár szülei próbálták rábírni az elvégzésére. Nagy valószínűséggel az önállóságra törekvés volt a lépés hátterében, ugyanis a Siemens&Halske brémai gyárában elektrotechnikus tanoncként folytatta fizikai tanulmányait és 1901 januárjában meg is szerezte az önálló működéshez szükséges elektrotechnikusi képesítését. Közben tragédiák is érték, 1900 augusztusában édesapja, majd 1901 júliusában édesanyja is meghalt.

Christian még egy ideig képezte magát a brémai gyárban, de 1902 áprilisában ennek is búcsút intett és átköltözött Düsseldorfba, ahol bátyjának, Wilhelm Hülsmeyernek már működött egy textilkereskedése. Christian itt Wilhelm financiális segítségével egy optikai és elektronikai termékeket árusító üzletet nyitott, melyben egy kísérletező műhelyt is kialakított. Sorra születtek meg az első találmányai, melyek közül a legérdekesebb a Telephonogram volt. Ezt a készülékét 1902. október 13-án még Amerikában is szabadalmaztatta US patent No 766 355 számon, a védettséget pedig 1904. augusztus 2-án meg is kapta rá.

A Telephonogram egy érdekes megoldással oldotta meg a hang rögzítését. A hanghullámokat ugyanis egy érzékeny tükör segítségével fotokémiai úton egy mozgó filmszalagra vette és a filmet rögtön elő is hívta. A beszédet a film átvilágításával és egy szelénium elemre történő vetítésével lehetett visszaalakítani beszéddé. A visszaalakító rendszert egy másik szabadalomban írta le.

Az optikai és elektronikai rendszerek mellett Hülsmeyer elkezdett vezeték nélküli találmányokkal is foglalkozni, aminek az alapjait még a brémai fizikai szertárban sajátította el. Hamarosan benyújtott egy szabadalmat robbanóanyagok távolról, vezeték nélküli rendszerrel történő begyújtásához.

Közben elmélyülten tanulmányozta Heinrich Hertz írásait az elektromágneses hullámok tulajdonságairól. Megragadta a fantáziáját az a leírt megfigyelés, hogy az elektromágneses hullámok visszaverődnek a fémtárgyakról. Mivel korábban egy eydelstedti ismerőse egy, a Weser folyón bekövetkezett hajóbalesetben lelte halálát, amikor két hajó összeütközött, így elkezdett azon dolgozni, hogyan lehetne távolról érzékelni a hajók közeledtét.

Így jött létre a legígéretesebb találmánya, a Telemobiloskop, amit a radar elődjének tekinthetünk. A Telemobiloskop segítségével a folyókon közlekedő hajók már távolról érzékelni tudták egymást, igaz, azt nem tudták, mekkora távolságra van a másik jármű. Hülsmeyer azonban úgy gondolta, már ez is sokat segíthet a balesetek elkerülésében.

A Telemobiloskop egy adóegységet és egy vevőegységet tartalmazott és felfüggesztését úgy oldotta meg, hogy a hajó hullámok keltette imbolygásától függetlenül mindig függőlegesen álljon. A rádiófrekvenciás fejrészt egy adóantenna, egy vevőantenna és egy rádiófrekvenciás hullámkeltő alkotta.

A rádiófrekvenciás jeleket egy szikrainduktorral gerjesztett kettős szikraköz hozta létre és egy vezetéksorból álló antenna sugározta ki. Az így keltett jelek irányítását egy u.n. „kisugárzó ernyő” segítette, ami egyszerűen egy hátul zárt fém henger volt, ebbe volt beletelepítve a sugárzó antenna. Mivel az RF fejrésznek 360 fokos oldalszögben forgathatónak kellett lennie, ezért a táplálását szigetelt gyűrűket és keféket tartalmazó forgócsatlakozóval oldotta meg.

A vevőantenna egy vertikálisan kifeszített köralakú vezetéksor volt egy mögötte elhelyezett félhenger alakú sugárvetővel kiegészítve. A vevőrészt egy fémlemez árnyékolta le az adórész jeleitől. A vett jelet az antennáról egy, a berendezés alsó részében elhelyezett detektorra vezette Hülsmeyer, ennek kellett felismernie, hogy az adott irányból keletkezett-e visszavert jel a kisugárzott RF csomagokból. Mivel akkoriban még nem léteztek kiszajú erősítők, így a vétel detektálására az Edouard Branly által kifejlesztett kohérert használta. A kohérer lényegében egy fémreszelékkel megtöltött üvegcső volt, a két végén elektróda kivezetéssel. RF jel érzékelésekor a fémreszelék (általában nikkel-ezüst részecskék) összeállt és lecsökkent a kohérer ellenállása, ami zárta azt az áramkört, ami egy elektromos csengőt tartalmazott. Így jött létre a jelzés, hogy a Telemobiloskop nagy fémtárgyat érzékelt az adott irányban.

A kohérerben az összeállt szemcséket rázással lehetett újra szétválasztani, ezt Hülsmeyer automatizálta: a csengő megszólalásakor a csengő nyelve ütögette a kohérer csövét és ezzel újra megnövelte az ellenállását.

A találmány nyilvánosságra hozása előtt 1903. november 21-én benyújtotta a rendszerre a szabadalmát, de ezzel egy időben gondoskodott a találmány gyártásának a pénzügyi hátteréről is. Hirdetés útján keresett befektetőt és erre válaszolva Henry Mannheim kölni bőrkereskedő 2000 aranymárkával szállt be az üzletbe a jövőbeli nyereség 20 %-át kikötve cserébe. Így jött létre a nem túl rövid nevű Telemobiloskop-Gesellschaft Hülsmeyer & Mannheim cég 1904 májusában. Közben – mint sok más esetben is – Hülsmeyer szabadalmi igényét visszautasították, de a módosított változatot, melyet 1904. április 30-án nyújtott be, elfogadták és 1905. november 21-én DE 165546 számon bejegyzésre került.

Az első bemutatót 1904. május 17-én tartotta a kölni Dom Hotel udvari részén. A céltárgy az udvar fém kapuja volt, amit egy függönnyel fedtek el, hogy demonstrálni tudják, a készülék akkor is észleli a kapu becsukását, ha az szemmel nem érzékelhető. Másnap a kölni Feste-hídon – amit a köznép csak Dóm-hídnak hívott – tartottak bemutatót és ekkor is éles csengetéssel jelezte a berendezés a Rajnán közeledő hajókat. A Dóm-híd helyén ma a Hohenzollern-híd áll, de ezt csak 1911-ben építették meg az 1850-ben készült Dóm-híd helyén, mert a megnövekedett vasúti forgalmat a régi híd más nem tudta kiszolgálni. Sok forrás ezért azt írja, hogy a bemutató a Hohenzollern-hídon volt, de ez így pontatlan.

Mindkét bemutatónak nagy sikere volt, a másnapi újságok beszámoltak a jeles eseményekről.

1904 júniusában a hollandiai Scheveningenben rendeztek egy konferenciát, melynek a középpontjában a hajózás biztonsága volt. A Holland-Amerika Lijn (HAL) vezérigazgatója a híreket olvasva meghívta a Telemobiloskop-Gesellschaft céget egy bemutató megtartására a konferencia keretében. A demonstrációra június 9-én került sor a Columbus hajó fedélzetén a rotterdami kikötőben. Bár a bemutató körülményei nem voltak kielégítőek és a berendezés antennáit is csak részben sikerült telepíteni, ennek ellenére a demonstráció kiválóan sikerült. A berendezés minden esetben jelzett, amikor egy hajó elment a kikötő bejárata előtt.

Mannheim és Hülsmeyer ezek után igyekezett gondoskodni a berendezés elterjesztéséről, amiben nekik egyáltalán nem volt gyakorlatuk. Ezért a cégüket eladták a hannoveri Gumpel kereskedelmi cégnek azzal a feltétellel, hogy Hülsmeyer számára 5000 márkát biztosítanak a rendszer továbbfejlesztésére és 45 %-ot kapnak a jövőbeli eladások profitjából. Azt is kikötötték, hogy ha a Gumpel tovább akarja értékesíteni a céget, akkor azt csak egymillió márka felett teheti meg.

A szinte biztosnak hitt sikert egy váratlan, furcsa közjáték szakította meg. 1904 őszén Hook of Holland városában is rendeztek egy bemutatót, melynek a részletei ismeretlenek, viszont a következő hajázási konferencián 1905 nyarán Londonban a konferencia leiratában az jelent meg, hogy a Telemobiloskop Hook of Holland-ban tartott bemutatója sikertelen volt. Az egyik delegált pedig azt jelentette a konferencián, hogy az apparátus működési elve hibásnak bizonyult, így valószínűleg ez egész találmányt el lehet felejteni.

Ezzel a találmány sorsa megpecsételődött, de nem azért, mert egy delegált zöldséget mondott, hanem azért, mert erős ellenérdekek munkáltak abban, hogy ez a berendezés ne kerüljön fel a hajók fedélzetére. Egyrészt Marconi és csapata minden lehetséges módon gátolta mások terjeszkedését a rádióhullámok gyakorlati felhasználása terén, másrészt viszont Hülsmeyer sem gondolta végig, hogy mennyi problémát jelent a találmánya és azokat hogy lehetne orvosolni. A Telemobiloskop ugyanis a technológiájából következően nem adott frekvenciájú csomagokat küldött ki, hanem egy széles spektrumú szikraköz-adóval dolgozott. Ez viszont megzavarta volna a hajókon éppen elterjedő rádiórendszerek működését, amit Marconi és csapata igencsak ellenzett. Valószínűleg ezek a hiányosságok vezettek oda, hogy a találmány végül is nem valósult meg és évtizedeket kellett várni arra, míg Sir Robert Alexander Watson-Watt 1935. február 26-án megtartotta a radar első bemutatóját.

Hogy Hülsmeyer miért nem tökéletesítette a berendezését a továbbiakban, azt nem tudjuk, de tény, hogy ezen a ponton lezárta a Telemobiloskop történetét és teljesen más – a legtöbbször sikeres – vállalkozásokba kezdett. 1906-ban megalapította a Kessel-und Apparatebau Christian Hülsmeyer céget Düsseldorfban és bojlereket gyártott a tartozékaival együtt. A Düsseldorf északi részén, Flingernben 1910-ben kialakított nagyobb gyára pedig már víz- és gőzrendszerekhez gyártott elemeket, nagynyomású mérőműszereket és Rostex márkanéven ismert rozsdamentes szűrőket. Ez a vállalkozása olyan sikeres lett, hogy egészen 1953-ig működött. Hülsmeyer az élete aktív szakaszában több mint 160 szabadalomnak lett a birtokosa, s ezek egy része folyamatosan biztosította számára a pénzügyi sikert.

Magánélete sem volt sikertelen. 1910. október 29-én megnősült, felesége a brémai Luise Petersen lett, akitől 1911 és 1924 között hat gyermeke született Hülsmeyernek.

Christian Hülsmeyer 1957. január 31-én hunyt el a német Ahrweilerben, temetésére a düsseldorfi Északi Temetőben került sor. Egyik lánya, Annelise Hülsmeyer-Hecker vállalta fel apja hagyatékának a gondozását és így rengeteg értékes dokumentumot, információt mentett meg a technikatörténeti kutatások részére. Részint ezek alapján is rendszeresen fellángolnak a viták, hogy lehet-e Hülsmeyert a radar atyjának nevezni vagy sem. A vita fellángolásának az alapja az, hogy a Telmobiloskop első szabadalmai nem tartalmaztak semmilyen megoldást a távolság mérésére vonatkozóan, a radarnál pedig alapfeltétel az irány és a távolság együttes behatárolása. Ugyanakkor a későbbi beadványokban Hülsmeyer már a távolságméréssel is kiegészítette a berendezését, igaz, ez a távolságmérés meglehetősen pontatlan volt. Ezért inkább a radar elődjének a feltalálóját tisztelhetjük benne.

Még egy érdekes adalékot szolgáltatott ehhez a vitához az 1953-as frankfurti radar konferencia, melynek két meghívott díszvendége Christian Hülsmeyer és Robert Watson-Watt voltak. A vitatott kérdés itt is felmerült a sajtó részéről, amit Watson-Watt a következőkkel hárított el: „Én vagyok a radar atyja, Hülsmeyer pedig a nagyapja!”

dr. Bartolits István