Ma már a mechanikus televízió említésekor sokan azt hiszik, csak egy viccről van szó, azonban hosszú ideig a mechanikus képbontás jelentette az egyetlen megvalósítható módszert a mozgóképek továbbítására. Ennek az elvnek az alapjait fektette le Paul Julius Gottlieb Nipkow, akinek a nevét a később Nipkow tárcsának nevezett találmánya őrizte meg a számunkra. 160 éves születésnapja alkalmából emlékezünk meg a német mérnökről és találmányáról.

 Paul Nipkow 1860. augusztus 22-én született a pomerániai Lauenburgban, mai nevén a lengyel Lęborkban. Iskoláit a szomszédos Neustadtban (ma Wejherowo) végezte, eközben tanulmányozta a telefónia kezdeti eredményeit és a képátvitel lehetőségét. Műszaki érdeklődésének engedve a berlini Friedrich Wilhelm Egyetemen (ma Humboldt Egyetem) folytatta tanulmányait, ahol matematikát és természettudományokat tanult, hogy középiskolai tanári diplomát szerezzen, de közben Hermann von Helmholtztól fiziológiai optikát, a charlottenburgi Műszaki Főiskolán (ma Berlini Műszaki Egyetem) pedig Adolf Slaby-tól elektronfizikát is hallgatott. Itt megismerhette a képátvitelre irányuló próbálkozások legújabb eredményeit, így Alexander Bain 1840-es, távíróvonalon történő állókép-átviteli kísérletei mellett akár Giovanni Caselli 1860 körüli sikereit is, azonban ezek csak állókép átvitelére voltak alkalmasak és a képbontás sebessége sem tette lehetővé a mozgás illúziójának a fiziológiai megteremtését.
 

Más módon kellett tehát a képbontást megvalósítani és ennek a módjára még egyetemi évei alatt talált megoldást  Nipkow. 1883 karácsonyán egy pislákoló olajlámpás mellett támadt az a gondolata, hogy ha egy körlapra csigavonalban lyukakat vág és a körlapot gyorsan forgatja, akkor az minden egyes fordulatnál soronként „letapogatja” a korong túloldalán lévő, megvilágított tárgyat. Ezzel a megoldással tehát a Bain és Caselli által használt ingaszerű soros letapogatást sikerült egy olyan forgó mozgásra transzformálnia, ami folyamatosan tudja a tárgyat másodpercenként akár 20-30-szor is végigpásztázni. Ez pedig már alkalmas lehet a mozgás élményének az átvitelére is, hiszen a másodpercenként 24 képet már összefüggő mozgóképnek látjuk.
 

1884. január 6-án a Császári Szabadalmi Hivatalhoz be is nyújtotta az „Elektrisches Teleskop” nevű találmány szabadalmi kérvényét, melyet a Hivatal 1885. január 15-én el is fogadott. A szabadalom lényege a körlapon csigavonalban kialakított, 24 lyukkal ellátott – később Nipkow-tárcsának nevezett – képbontó leírása, majd ennek szeléncella segítségével a telefonvonalon történő továbbítása volt egy vevőberendezés felé, mely egy hasonló, az adóval szinkronban forgó tárcsa segítségével a kép láthatóvá történő visszaalakítása volt. Ennek a találmánynak is a legnehezebb pontja a két tárcsa szinkronitásának a megvalósítása volt. Nipkow a szabadalom elnyerése után sokáig nem is foglalkozott a képátvitellel, mert első kísérletei még nem kecsegtettek sok sikerrel, majd utána a katonaidejét a Berlin-Schöneberg vasúti zászlóaljnál töltötte és innen egyenes útja vezetett a Zimmermann és Buchloh céghez, mely vasúti jelzőberendezésekkel foglalkozott. Nipkow hamarosan a cég főmérnöke lett és egészen 1919-es nyugállományba vonulásáig ezzel foglalkozott illetve szabadidejében a repülőgép-gyártás egyes problémáinak a megoldásában segédkezett. A televíziózás gondolata ez idő alatt nem foglalkoztatta.

Nyugállományba vonulása után újra elkezdett a televízió létrehozásával foglalkozni és 1924-ben beadott egy újabb szabadalmat akkor már elektronikus képátvitel szinkronizálásának a megvalósítására. Időközben a Nipkow-tárcsát használó mechanikus televíziót végül is az 1888-ban született skót John Logie Baird valósította meg. 1934-től aztán idejétmúlttá vált a mechanikus televízió gondolata, mert beköszöntött az elektronikus képfelbontás korszaka.

Nipkownak nem sikerült további eredményeket elérnie az elektronikus képátvitelben, de a német birodalom számára rendkívül fontos volt a televízió, az 1936-os nyári olimpiát már mindenképpen közvetíteni akarták. Ehhez 1935-ben avatták fel a berlini adóállomást, mely a „Fernsehsender Paul Nipkow” nevet kapta. Ennek egyrészt az volt az üzenete, hogy Nipkow szabadalma nyomán született meg a televízió őse, de természetesen az 1935-ös avatáson már elektronikus televíziózásról volt szó. Ennek is megvoltak a kiemelkedő szakemberei Németországban, de a hitleri vezetés már abban gondolkodott, hogy a saját szempontjaiknak megfelelő emberről nevezzék el az adóállomást, így Siegmund Leowe vagy Manfred von Ardenne neve szóba sem jöhetett. A berlini adóállomást a világ első nyilvános televízió adóállomásának nyilvánították, gondosan elfedve azt, hogy Carl Francis Jenkins már 1928-ban TV-adást sugárzott Washingtonban és környékén – igaz, egy rádióadót használva erre a célra. A harmadik birodalom számára azonban az elsőség hangoztatása mindennél fontosabb volt.

 Paul Nipkowot egyben a Birodalmi Távközlési Kamara (Reichsrundfunkkammer) televíziótanácsának a tiszteletbeli elnökévé is tették, erősítve az elsőség tényét. Végül Nipkow 80 éves korában, két nappal a születésnapja után, 1940. augusztus 24-én hunyt el, munkásságának az elismerésére állami temetésben részesült.


dr. Bartolits István