A gyár megalapítója Kremeneczky János volt, akinek az élettörténete elég kalandosan alakult. A név azt sejteti, hogy egy magyar ember alapította a gyárat, de Kremeneczky János Odesszában született és egyáltalán nem ezen a néven. Eredetileg minden valószínűség szerint Jonas Joszipovics Levinson néven egy zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot 1850. február 15-én. Hamar megmutatkozott a műszaki érdeklődése, a pályafutását elektrotechnikusként kezdte az Orosz Délnyugati Vasúttársaságnál, ahol távíróvonalak kiépítésével foglalkozott. Ez azonban nem elégítette ki, tanulni szeretett volna, ezért Németországba emigrált és 1874-ben beiratkozott a berlini Műszaki Főiskola Gépipari Szakára. Tanulmányainak a finanszírozására munkát is vállalt a Siemens & Halske cégnél. Itt ismerkedett meg az elektromos világítás részleteivel, ami akkor még újdonságnak számított. Ugyancsak részt vett a Siemens & Halske első telefonkészülékének a megalkotásában, amit Werner von Siemens részére dolgoztak ki. Pár évvel később már a párizsi Société Générale d’Electricité Procédé cég főmérnökeként ívlámpák szerelésével foglalkozott. Egy megbízásos munka kapcsán a bécsi Volksgartenben 40 ívlámpát szereltek fel az irányításával, amelyet két gőzüzemű generátor látott el elektromos energiával. A feladat elvégzése után úgy döntött, hogy Bécsben marad és önállósítja magát. Ekkor vette fel a Johann Kremenezky nevet, amit magyarul Kremeneczky formában írunk.
Első önálló tevékenységeként kifejlesztett egy váltóáramú generátort, amivel a párizsi Első Elektrotechnikai Kiállításon kitüntetést nyert. Az itt kialakított kapcsolatai révén kezdett bele egy új cég alapításába, így 1882-ben az Egger fivérek és Kremeneczky János Bécsben megalapították az Első Osztrák-Magyar Elektromos Világítási és Erőátviteli Vállalatot, ahol dinamókat és ívlámpákat gyártottak. Kremeneczky 1884-ben kivált a cégből, de magával vitte az izzólámpa gyártást és Kremeneczky, Mayer és Társa néven új gyárat alapított, ahol létrehozta az osztrák-magyar monarchia első nagyüzemi izzólámpa gyárát. A gyártósor még szénszálas izzókat gyártott, de hamarosan megkezdte a kolloid-wolframlámpák bevezetését, majd kidolgozta a wolfram izzószálak húzással történő előállítását. A termelés a bécsi gyárban jelentősen felfutott, s persze növekedtek a költségek is, ezért egy idő után úgy döntött, hogy Budapesten hozza létre az új gyárát, ahol alacsonyabbak a bérköltségek. Így jött létre a Váci út 74. szám alatt a Magyar Wolframlámpagyár, az Orion jogelődje.
Az Orion, mint új márkanév
A Magyar Wolframlámpagyár már 100 főt foglalkoztatott, az izzókon kívül pedig már szárazelemeket, kapcsolókat és más elektrotechnikai alkatrészeket is előállított. 1917 február 17-én részvénytársasággá alakult át a cég és egyezséget kötött a hazai konkurenciájával, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-vel (EIV Rt.) a közöttük folyó állandó súrlódások rendezésére. Ekkor az EIV Rt. megszerezte a Magyar Wolframlámpagyár alaptőkéjének az 50 %-át és gyártási korlátozásokban, illetve a kereskedelmi csatornák összehangolásában egyeztek meg. Ez azonban terhes lett Kremeneczky számára, ezért létrehozta a Kremeneczky Művek Villamossági Rt.-t és új épületet építtetett a Váci út 99-105. szám alatt, ahová aztán átköltöztette a Magyar Wolframlámpagyárat is. 1922-ben pedig visszavásárolta az EIV Rt. 50 %-os részesedését is. Ekkor már 350 alkalmazottat foglalkoztatott és 1924-ben létrehozta saját kereskedelmi részvénytársaságát, az Orion Villamossági Rt.-t. Az Orion nevet védjegyként is használták, a háromfejes védjegyet Bottlik József grafikus művésszel terveztették meg, ez a védjegy kisebb módosításokkal egészen 2000-ig megmaradt.
A rádiógyártás beindítása
A kísérleti adások után 1925. december elsején üzemszerűen is megkezdte a rádióműsor-szórást a koncessziót elnyert Telefonhírmondó Rt. a csepeli 2 kW-os Telefunken adó segítségével. Addig a kísérleti adásokat leginkább otthoni barkácsolású detektoros rádiókkal fogták a leginkább rádiószerető ezermesterek, de ettől kezdve már várható volt, hogy igény mutatkozik a kereskedelmi rádióvevőkre is. Erre alapozta az Orion a rádiógyártás bevezetését.
Kremeneczky bécsi gyára időközben megkezdte a rádiócsövek gyártását, amit elsősorban a Telefunken cég számára szállítottak. Ez is azt segítette, hogy az Orion is belekezdjen a rádiógyártásba. A Magyar Wolframlámpagyár számára már korábban megkérte a kereskedelemügyi minisztertől az engedélyt rádiókészülékek és azok lényeges alkatrészeinek az előállítására és forgalomba hozatalára, amire az engedélyt 1925. november 20-án kapta meg. Ennek a birtokában 1925 decemberében megkezdte a rádiócsövek gyártását és a rádiókészülékek gyártására is előkészületeket tett. Mivel saját tervezésű rádiója még nem volt a cégnek, így a Telefunken gyár szabadalmainak és licenceinek a felhasználásával kezdték meg az első termékek kialakítását. A felkészülés befejezése után 1926. június 30-án indult meg a rádiógyártás az Orionban, ekkor még csak „kézműves” módszerekkel. Nem egy konkrét Telefunken készülék szabadalmát vették meg, hanem az alapvető áramköri és kapcsolási szabadalmakat, ezek alapján készültek az első készülékek. A Telefunken szabadalmakra épülő első készülékek még döntően import alkatrészeket tartalmaztak, de hamarosan elkészült az Orion első saját konstrukciójú rádiókészüléke, az Orion 7023 típusszámú rádió. Az egyszerű felépítésű készülék 2+1 csöves, hálózati táplálású visszacsatolt audion volt, nagyfrekvenciás erősítővel és külső csatlakoztatású, lengőnyelves hangszóróval. Utána pedig már sorozatban jelentek meg az újabb készüléktípusok, egyre összetettebb konstrukcióban. A rádiózás népszerűsítése és a szakemberek képzése érdekében az Orion 1929-ben már rádióiskolát szervezett 1300 résztvevővel, aminek hatására a szakmai érdeklődés is növekedett, de az 1928-ban hivatalosan is megindult amatőrmozgalom is megerősödött. 1930-ban már napi 50 rádiókészülék készült el az Orionban és a beépített hazai alkatrészek száma is megnövekedett.
Most ugyan az Orion rádiógyártás megindulása adta az apropót a megemlékezésnek, de tegyük hozzá, hogy ebben az időszakban a Telefongyár volt a legjelentősebb rádiókészüléket gyártó társaság. Ennek részben az volt az oka, hogy a rádióműsor-szórás koncessziós időszakában felmerült egy olyan hír, hogy esetleg a Magyar Távirati Iroda és a Telefongyár kapja meg együtt a koncessziót és a felálló társaság számára a Telefongyár által gyártott készülékeket adná bérbe a társaság a rádióhallgatóknak. Ez lehetett az oka, hogy a Telefongyár megvette a Telefunken licenceket öt éves időszakra, kizárólagosan belföldi forgalmazásra. Ezért ők is megjelentek a piacon a Telon detektoros készülékkel és a Telefunkon 700-as, háromcsöves készülékkel.
Természetesen a Telefunken is megjelent a piacon, egyes források szerint a rádiózás felfutó szakaszában komoly hiány alakult volna ki rádiókészülékekben, mert a kezdeti időszakban még csak csekély számú rádiót tudtak gyártani a hazai cégek, de éppen a Telefunken mentette meg ettől az országot egy nagyobb mennyiségű rádiókészülék behozatalával.
Megjelent a rádiókészülékek piacán a Standard Villamossági Rt. is, ami az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Telefon- és Távírda Főosztályának a kiválásával jött létre, a Standard fő részvénytulajdonosa az ITT (International Telephone and Telegraph Co.) volt. Gyártmányai közül kiemelkedett a Standardyne nevű készülék, amely a tartósság és a megbízhatóság mintaképeként él a régi rádióműszerészek emlékezetében.
Ugyancsak jelen volt a korai piacon a holland Philips is a rádiókészülékeivel, akik vezérképviseletük révén tájékozottak voltak a hazai piac mozgásáról és azonnal beszálltak a versenybe.
Növekvő igények, dráguló készülékek
A fentiekből az a kép alakulhat ki, hogy ekkora kínálat hatására hatalmas igény keletkezett a csöves, hálózati rádiók iránt és megszűnt a „detektoros rádiók hőskora”. Ez azonban egyáltalán nem így volt. Eleinte ugyan egy egyszerű csöves rádió, a hozzá tartozó telepek még viszonylag megfizethető áron elérhetőek voltak, azonban az adók szaporodásával a helyzet megváltozott. Egyrészt sokan igényelték a távolabbi adók vételét is, ezért növelni kellett a készülékek érzékenységét. Ekkor azonban a szelektivitást is meg kellett oldani, ezt pedig több körös hangolású vevőkkel lehetett jól megoldani, ezek voltak a Neutrodyne vevőkészülék-típusok. Mindezek növelték a készülékek összetettségét és ezzel együtt az árát is. Bonyolultabb lett a kezelése is, mert a többkörös hangolás miatt három hangoló- és két begerjedést gátló visszacsatoló gombot kellett jól beállítani. Ráadásul a telepek kezelése is okozott problémákat, a telepek töltése, a ki és bekapcsolása, a téves felcsatlakoztatás következtében kiégett csövek és más zavarok nem kényelmessé, hanem nehézkessé tették a rádiózást.
Erre is született megoldás, amikor megjelentek a három hangolókondenzátort egy tengelyen kezelő „egygombos” hangolású készülékek, amelyek már nem telepekkel, hanem hálózati csatlakozással oldották meg az energiaellátást. A hangoláshoz is kényelmesebb lett az állomásnevekkel ellátott, kivilágított skálájú vevőkészülék. Igen ám, de ezek ára már csak keveseknek volt megfizethető, vidékre nem is nagyon jutottak el, ráadásul sok helyen nem is volt hálózati áramellátás. Így az ország nagy részén bizony megmaradtak az olcsó detektoros készülékek. Egy Magyar Rádió archívumából előkerült statisztika szerint pl. 1928-ban itthon az 56 332 csöves készülék mellett még 105 430 detektoros vevőt használtak az országban. Ez az arány csak 1932-ben fordult meg, ekkor lett először több csöves készülék (170 000 darab), mint detektoros rádió (145 244 darab). Miközben tehát a hazai rádiógyártók konkurenciaharcot folytattak, addig a lakosság nagy része nem tudott igazán rádióhoz jutni. Ennek a sajátos helyzetnek a megoldására született meg a néprádió-akció, de ez már egy másik korszak szülötte volt, ami nem tartozik a mostani megemlékezés körébe.
dr. Bartolits István
