Ismét egy kissé elfelejtett francia mérnök, Édouard Belin 145. születésnapját ünnepelhetjük március 5-én. Nevéhez fűződik a távíróvonalon történő fotoátvitel megoldása, melyet aztán vezeték nélküli módon, rádióhullámok segítségével is megvalósított. Találmánya persze mára már múzeumba vonult, de hordozható wirefoto berendezését, a Bélinographe-ot még az ötvenes években is használták. A következőkben a kerek születésnap ürügyén felidézzük a találmányát és azt a keveset, amit az életéről tudunk.

Édouard Belin 1876. március 5-én született Vesoulban, Haute-Saône megye székhelyén, Kelet-Franciaországban. Apja bíró volt és fiát is jogi pályára igyekezett terelni, de Édouard sokkal inkább érdeklődött a mechanika és a fototechnika részletei iránt. Tanulmányait így a Lycée Imperial de Vesoulban végezte egészen 1894-ig, az érettségi megszerzéséig. Ugyanebben az évben már szabadalmat nyújtott be az opisthenográfra, egy olyan fényképezőgépre, mely a géptől jobbra állókról tudott fényképet készíteni úgy, hogy azok nem érzékelték, hogy fényképezik őket. Az érettségi után azért a jogi diplomát is megszerezte Dijon-ban a családi béke kedvéért, de rögtön utána beiratkozott a bécsi császári és királyi grafikai iskolába, melyet 1888-ban Josef Maria Eder alapított meg és vezetett 1923-ig. Ez az iskola a kezdetektől foglalkozott a fotóművészettel, s Belin itt két éven keresztül ismerkedett a fotózás magasiskolájával és fizikai-kémiai részleteivel.

Franciaországba visszatérve egyre inkább a fotók nagyobb távolságra történő eljuttatása kötötte le a figyelmét, testvérével Marcel Belinnel kísérleteztek ennek a megoldásán. Közben 1905-ben megnősült és ugyanekkor kinevezték a Nancy-ban Albert Bergeret által alapított, 400 főt foglalkoztató Imprimies Réunies nyomda igazgatójává. Kutatásait azonban nem adta fel, a nappali igazgatási tevékenysége után az épület pincéjében, ahol a francia Fotográfiai Társaság székhelye volt, folytatta a kísérleteit. Ezek előrehaladtával gyakorlati próbákat szeretett volna tenni, ezért meggyőzte a távírószolgálatot, hogy éjszakára, amikor a táviratozás szünetel, bocsássák rendelkezésére a Nancy-Párizs-Lyon-Bordeaux-Nancy kapcsolatokat, amivel így hozzávetőleg 1700 km-es hurkon tudott kísérletezni.

Kísérleteit először 1907-ben koronázta siker, berendezésével sikerült ezen a hurkon fotót továbbítania. Nem sokkal ezután megalkotta télestéréographe nevű berendezését, melyből a későbbi Bélinographe létrejött. Az első változatnál ugyanis még az elküldendő képet a fényképészetben használatos bikromát-zselatin tulajdonságait felhasználva domborművé alakította. A bikromát-zselatin ugyanis fény hatására kemény és oldhatatlan lesz, tehát az eredeti fényképet megvilágítva és bikromát-zselatinra rávetítve megkapjuk a fénykép dombornyomatát. Ezt mechanikusan letapogatva és a dombornyomás magasságával arányos áramot a vonalra küldve, amit egy reosztát segítségével könnyen meg lehet valósítani, a letapogatott jel a távíróvonalon továbbítható. A vételi oldalon egy szinkronban forgó hengerre felerősített fényérzékeny felületen ezek után egy, a vonalon érkező árammal táplált fényforrás segítségével a küldött fénykép előhívható. A későbbiekben, 1927-tól kezdve, ahogy a technikai lehetőségek megengedték, Belin is elhagyta a dombormű előállítását és fényérzékeny elemeket használt a kép letapogatására, de az eredeti elgondolás volt az igazán egyedi megoldás.

Belin később továbbfejlesztette a berendezését és 1921. augusztus 4-én már rádióhullámokat is igénybe véve, a laboratóriumából az USA-ban található, Washington melletti Annapolis-ba sikerült fotót továbbítania. A berendezést elsősorban az újságírók és napilap szerkesztőségek kezdték el használni, s egyre nagyobb számban terjedtek el a Belino-nak is becézett, a fejlettebb változatában 1933-tól már hordtáskába épített berendezések.

Közben Belin megismerkedett Fernand Holweckkel, aki gyakorlati fizikusként a vákuumtechnológia és az elektromágneses sugárzás terén ért el eredményeket. Holweck vákuumszivattyúját, mellyel már nagyteljesítményű elektroncsöveket lehetett létrehozni, Belin építette meg. A közös munka sikerén felbuzdulva Belin vele közösen kezdett el a mozgókép-átvitelen, azaz a televízió létrehozásán munkálkodni. Belin elképzelése egy kettős tükörrendszerrel vezérelt fénysugáron alapult, ahol az egyik tükör vízszintesen, a másik függőlegesen térítette el a fénysugarat és ezzel pásztázta végig a tárgyakat. Holweckkel együtt végeztek kísérleteket arra vonatkozóan, hogy milyen sebességgel kell a mozgó tárgyak képét a fénysugárral letapogatni ahhoz, hogy az a szem tehetetlenségénél fogva mozgókép élményét keltse. Az eredmények ismeretében létrehozta a Bélinoscope nevű vevőkészüléket, mely az éppen folyó rádióműsor mellé – egy másik csatornán – képeket sugárzott a Belinoscope ernyőjére. Találmányát ugyan nem sikerült a televízió megvalósításáig végigvinnie, de ezek a próbálkozások sokáig ígéretesnek tűntek.

Ezzel párhuzamosan speciális, nagypontosságú órákat is létrehoztak arra a célra, hogy pontos időreferenciát tudjanak adni szinkronban működő rendszerek számára. Erre a távközlésben és a csillagászatban egyaránt szükség volt.

Belin nyugállományba vonulása után 1937 és 1952 között a Francia Fotótársaság elnöke volt. Életművéért 1962-ben megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjének a főtiszti fokozatát.

Belin 1963. március 4-én halt meg a svájci Territet-ben, ami a Genfi-tó partján Montreux közvetlen közelében található.

dr. Bartolits István