Vissza

A 2020. október 8-án tartott Elnökségi ülés témái

Az október 8-án megtartott Elnökségi ülést online módon tartotta meg a HTE vezetése. Valószínűleg az év hátralévő üléseit is így lesz célszerű szervezni a járványhelyzet miatt. Az új vezetés első önálló ülése feszes napirenddel indult. Az első napirendi pontban a HTE első félévi gazdálkodásáról hangzott el beszámoló, s ebben a Gazdasági Területért felelős elnökségi tag kiemelte a kényesebb sarokpontokat. A második napirendi pontban már az egyik ilyen kiemelt téma, a HTE Infokom 2020 konferencia megtartásának az alternatívái kerültek a középpontba. A harmadik napirendi pontban ismét a Gazdasági Bizottság vezetője moderálta a nagyobb árbevételt hozó lehetőségek áttekintését. A negyedik napirendi pontban a HTE főtitkára számolt be a HTE Fekete László-díj idei jelentkezési folyamatáról és a közelgő bírálatról. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag ismertette az Elnökségnek már korábban írásban elküldött javaslatait.


Az első napirendi pontban Szűcs Miklós, a Gazdasági Területért felelős elnökségi tag a HTE első félévi gazdálkodásáról elmondta, hogy a 2020-as évre az eredeti tervek lényegében nullszaldós mérleget tartalmaztak, a járványhelyzet azonban sok mindent felülírt, emiatt most a realitás egy 14 millió forint körüli veszteség, de ennek még nagyok a bizonytalansági tényezői. Az árbevétel nagyjából a felére esett, a működési költségeket meg nem lehet tovább csökkenteni, mert azzal a járvány utáni újraindulást tenné a HTE reménytelenné. Ugyanakkor a HTE korábbi években felhalmozott tartalékai lehetővé teszik ennek a veszteségnek az áthidalását. Az előterjesztés utáni vitában megerősödött az a nézet, hogy a konferenciákra érdemes támaszkodni, ez továbbra is húzóágazata lehet a HTE-nek, de a járvány alatt nem tudja hozni a tervezett bevételt. Vágujhelyi Ferenc elnök beszámolt arról, hogy bíztató tárgyalásokat folytat újabb lehetőségekről, ezek segíthetnek a bevételi oldal növelésén. Nagy Péter operatív igazgató elmondta, hogy az EDIH pályázat mellett más lehetőséget jelenleg nem lát, amit idén bevételként lehetne aktivizálni. A 2021-es költségvetési tervezésről pedig a novemberi ülésen lesz szó, a jövő évi kilátásokat akkor fogja megtárgyalni az Elnökség.

A második napirendi pontban Szűcs MIklós terjesztette elő a HTE Infokom konferencia alternatíváit, amit Kolláth Gáborral, Nagy Péterrel és Maradi Istvánnal alakítottak ki. A lehetőségek között a hagyományos személyes részvételes, két eltérő hibrid megoldás és a teljesen online alternatíva szerepelt. Előterjesztésében a hibrid 1 megoldást preferálta, ahol stúdióban profi módon felvett előadásokat tekinthetnek meg az online hallgatók. Ebben a felfogásban persze nem lehet háromnapos, reggeltől estig tartó konferenciát tartani, két délutánra szervezett online blokkot látnak lehetségesnek. Ekkor viszont a szekciók egy részét el kell hagyni, ezeket esetleg egy későbbi HTE szakmai fórumon lehetne megtartani a konferencián kívül. Az Elnökség élénk vitát folytatott a felvetésekről, hiszen ezek sok kompromisszumot tartalmaznak, hiányzik így az interaktivitás, az előadó nem látja a közönség reakcióit, és többen felvetették, hogy a már felkért előadóknak igen kellemetlen azt mondani, hogy még sincs módjuk megtartani az előadásukat. Végül – miután a programbizottságnak kell ezekre a kérdésekre választ adnia, akik éppen a következő napon ülnek össze – az a döntés született, hogy a konferencia szervezői másnap véglegesítik a konferencia programját, formáját, és megkeresik a már felkért, de sorra nem kerülő előadóknak az alternatív lehetőséget.

A harmadik naprendi pontban – részint az első napirendi pont sötét árnyainak a semlegesítésére – a nagyobb árbevételt hozó lehetőségek táblázatát vette elő újra az Elnökség Szűcs Miklós moderálásával. A témafelelősök elmondták, hogy meddig sikerült eljutniuk a legvalószínűbb befutónak gondolt témákban, de összességében jelentősebb előrelépés nem történt, és egyik témában sincs esély ez évi bevétel realizálására.

A negyedik napirendi pontban Maradi István főtitkár számolt be a HTE Fekete László-díjra érkezett pályázatokról. Összesen 5 érvényes pályázat érkezett, a pályázókat október 21-22-én hallgatja meg Magyar Gábor, Maradi István, Nagy Péter és Gombár György, a díj egyik alapító tagja. Addigra elkészül az értékelési szempontrendszer is, tehát megszülethet a döntés az idei díj odaítélésére is.

Az Egyebek napirendi pontban Darabos Zoltán, a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag foglalta össze röviden az Elnökségnek már korábban megküldött javaslatait. A szakmai közösségek körében készített kérdőíves felmérés eredményeinek az ismeretében tematikus teamek felállítására tett javaslatot. A HTE-be való belépésre, az állásközvetítésre, mentorálásra és a közösségi hírek felpörgetésére javasolja, hogy munkacsoportok álljanak fel a szakosztályok delegált tagjaiból. Első körben a szakmai közösségekkel szeretné megvitatni ezeket a javaslatokat, majd utána készít előterjesztést az Elnökség részére. A témát az Elnökség novemberben a napirendjére tűzi.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Kiemelkedő támogatóink

  

 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács