Március 23-án a közlekedés világába látogatott el a HTE Távközlési Szakosztály. "Intelligens közlekedési rendszerek hozzák el végre az élhető városokat?" címmel megrendezett HTE Távközlési Klub az okos városok közlekedésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott tervezési, informatikai és térképtervezési szempontokból.
A városok közlekedési rendszerei közvetlenül és közvetetten is meghatározzák a városi életet. A közlekedés térigénye, infrastrukturális elvárásai, levegőminőségre, zajszintre való hatása éppúgy számottevő, mint a napi szinten azzal eltöltött időnk, ami az egyik legnagyobb érték. Korunk metropoliszainak egyre égetőbb gondja a közlekedés, a forgalmi dugók, a súlyos légszennyezés és a balesetek magas száma teszi élhetetlenné őket. Az okos városokról már sok éve beszélünk, de kevés valósult meg belőlük a gyakorlatban, általában pilotok, bemutatók szintjén maradnak. Egy fordulóponthoz kezdünk érkezni, ahol a vezetők kezdenek rádöbbenni, hogy az okos városokban a közlekedés automatizálásával és intelligensé tételével lehet áttörést elérni.
Négy vitaindító előadás hangzott el:
- Lánszki Regő (igazgató, Urban Pm Kft.), Okos közlekedés a városokban
- Laufer Tamás (ügyvezető, Swarco Traffic Hungaria Kft): Swarco MyCity platform bemutatása
- Móricz László (tulajdonos - ügyvezető, HC Linear Kft.): Közlekedési informatika jelene és jövője Magyarországon
- Medvig Attila (ügyvezető, GLI Solutions Kft.): IoT és automatikus térképfejlesztés
A rendezvényen megismerhettük a jövő okos városainak közlekedését: a gépi tanuláson alapuló intelligens közlekedési rendszereket, amelyek a közlekedési infrastruktúrát behálózó szenzorhálózatok (Internet of Things), a tömegközlekedési járművek illetve a járókelők és autósok okostelefonjainak adatait felhasználva tudják megjósolni a jövőben bekövetkező forgalmi torlódásokat, viszonyokat.
A klubnapot, amelyen több mint százan vettek részt, házigazdaként Simon Vilmos, a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék tanszékvezető-helyettese fogta össze.
A rendezvény felvétele elérhető a HTE Youtube-oldalán:
https://www.youtube.com/watch?v=FP1JULPI3GQ
https://www.facebook.com/hte.egyesulet/posts/3936262676412048
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------