2012. október 4-én és 5-én rendezik meg Budapesten a Nemzetközi Kibertér Konferenciát. A Konferencia egyik kiemelten fontos területe az ifjúság és a kibertér kapcsolata, ennek megfelelően a rendezvény keretében külön Ifjúsági Fórum foglalkozik ezzel a témakörrel.
Az Ifjúsági Fórum egész napos rendezvénye lehetőséget biztosít, hogy a fiatalok felvethessék, megtárgyalhassák, elemezhessék a kibertérrel, az internettel kapcsolatos problémákat, lehetőségeket, veszélyeket. A fiatalok életében az átlagosnál jelentősebb szerepet töltenek be az új technológiák, az infokommunikáció, a világháló, így a Kibertér Konferencia egyik kiemelt célcsoportját jelentik, bevonásuk különösen indokolt.
Az Ifjúsági Fórum az alábbi három fő területet kívánja áttekinteni a felsorolt témákon keresztül:
1. Gazdasági növekedés és a kibertér: az infokommunikációs eszközök hogyan tudnak hozzájárulni a fiatalkori, a pályakezdő munkanélküliség csökkentéséhez, milyen lehetőségei vannak az új technológiáknak, alkalmazásoknak a távmunkában, az infokommunikáció hogyan támogathatja az innovációt, az innovatív ötletek kidolgozását, vállalkozások indítását és működését, milyen új finanszírozási modellek vannak a fiatalok ötleteinek hatékony felkarolására?
2. Társadalmi szerepvállalás: a szereplők megvitatják a gyakorlatilag szabályozatlan kibertér és a társadalom irányításáért felelős entitások találkozását, azok együttműködését,, a szabályozás kérdéseit, határait, az e-demokrácia főbb kérdéseit, ezen belül, azt, hogy a kibertérben (közösségi oldalakon, blogokon) felmerülő ötletek hogyan válthatnak ki, generálhatnak kormányzati/önkormányzati/hatósági akciókat.
3. A kibertér biztonsága: milyen veszélyeket rejt a fiatalok számára az internet, hogyan lehet elkerülni a számítógépes bűntényeket, mi a digitális lábnyom, hogyan védjük személyes szféránkat?
A Kibertér Konferencia második napjának végén az Ifjúsági Fórum témavezetői, rapportőrei összefoglalják megállapításaikat, véleményüket, amelyet előadnak a teljes Kibertér Konferencia meghívottjai számára, ezzel bemutatva és keretbe foglalva a Fórum munkáját.
Az Ifjúsági Fórum meghívottjai széles körből érkeznek:
- a témában leginkább érintett magyar főiskolák és egyetemek
- magyarországi középiskolák diákjai
- magyarországi szakkollégiumok hallgatói
- magyarországi civil szervezetek tagjai
- határon túli magyar fiatalok
- az EU országaiból érkező civil szervezetek, főiskolák, egyetemek hallgatói,
- az Európai Unión kívüli országokból érkező, magyarországi egyetemen, főiskolán tanuló hallgatók
- a balkáni régióból érkező civil szervezetek, egyetemek, főiskolák hallgatói, diákjai.
Az Ifjúsági Fórum részére weboldal készül, amelyen a meghívottak, jelentkezők tájékozódhatnak a konferencia témáival, kérdéseivel kapcsolatban. A weblapon az Ifjúsági Fórumot élőben, videó közvetítésen keresztül, live streaming-ként is lehet majd követni.
A Kibertér Konferencia és az Ifjúsági Fórum résztvevői számára lehetőség nyílik közös, informális beszélgetésre, ahol megvitathatják a két rendezvény eredményeit.
Az esemény honlapja:
http://www.cyberbudapest2012.hu/youth-forum
Kapcsolódó fájlok: Application Form (doc, 80 KB), Call for the Youth Forum (pdf, 184 KB)
Forrás: infoter.eu
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------