A HTE Szenior Szakosztály 2018.03.22-én szakmai kirándulás keretén belül csoportos látogatást tett a tárlat megtekintésére, ahol a tárlat tulajdonosa és műszaki vezetője Sáfár József által egy rendkívül érdekes előadást és tárlatvezetést élhetett át.
A Magyar Királyi Távírda már 1875-ben elhatározta, hogy létrehoznak egy magyar vonatkozású távírómúzeumot. Ez a múzeum a közönség számára azonban soha sem nyílt meg.
A mostani magyar távírótörténeti állandó tárlat több kiállító teremben mutatja be a villamossággal működő magyarországi távírászat kialakulását és történetét. A tárlat a magyarországi első távíróval és annak korabeli környezetével kezdődik. Látható a Magyar Királyi Távírda és a Magyar Királyi Államvasutak távírászata, a berendezésektől és eszközöktől a hálózatokig.
A kiállítás beltéri részében korszakonkénti bontásban lehetőség van megtekinteni a vonatkozó és a korra jellemző berendezési tárgyakat, készülékeket a Bain rendszerű távírógéptől kezdve a Hughes betűíró távgépírón keresztül az 1960-as évekig üzemben lévő távgépíróig bezárólag.
A tárlat külön mutatja be a felhasznált szabadtéri vezetékek és a földalatti kábelek kiviteli formáit. Lehetőség van az Osztrák-Magyar Monarchia XIX. században a vasútvonalakkal együtt kiépített távírászati vonalainak korabeli térképeken való megtekintésére.
A kiállítás része az a szabadtéri „távírósétány", ahol a tárlatnak helyet adó Podmanitczky-Vigyázó kastély (cím: 1173 Budapest, Pesti út 115) parkjában kellemes környezetben bejárhatók és tanulmányozhatók a különféle korabeli távírópóznák és korabeli oszlopszerelvények.
A tárlaton fényképek készültek, melyek hamarosan megtekinthetők lesznek a HTE honlapján a galériában.
Az előadásról készült hangfelvételt az igénylők részére e-mail-ben térítésmentesen megküldjük. (Az igénylési cím: janos.varsanyi@gmail.com)
Budapest, 2018.március 30
Varsányi János
Szenior Szakosztály titkár
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------