Vissza

125 éve született Békésy György, Nobel-díjas fizikus, a hallás fiziológiájának a feltérképezője

Ismét abban a ritka helyzetben vagyunk, hogy egy magyar születésű, Nobel-díjas tudóst köszönthetünk a következőkben. 125 éve, 1899. június 3-án született Békésy György, aki a „belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért” kapta meg a fiziológiai és orvostudományi Nobel díjat 1961-ben. Kutatásai ugyan a biofizika területére koncentráltak, de ezek a kutatások a távközlés területéről indultak és hazai kutatólaboratóriuma is a Posta Kísérleti Állomáson működött. A következőkben Békésy György életútjával és tudományos eredményeivel ismerkedhetünk meg 125 éves születésnapja tiszteletére.


Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten dr. Békési Sándor és Mazaly Paula három gyermeke közül elsőként. Apja eredetileg bölcsészdoktor volt, de közgazdaságtannal is foglalkozott, így lett a Kereskedelmi Minisztérium iparfelügyelőjeként külföldi szaktudósító, majd az első világháború alatt a svájci nagykövetség alkalmazottja. Ennek következtében György sokat tartózkodott külföldön, nevezetesen Németországban, Törökországban és Svájcban. A gyerekekkel apjuk magyarul, anyjuk pedig németül beszélt, így tökéletesen elsajátították a német nyelvet, amire szükségük is volt, mert az iskoláikat is részint német nyelvterületen végezték. Békési György az általános iskoláit Münchenben végezte 1904 és 1909 között, a nyolcosztályos gimnáziumot viszont már Konstantinápolyban, egy francia nyelvű jezsuita iskolában kezdte meg. 1913-ban a család hazatért, ettől kezdve az Attila úti gimnáziumban folytatta tanulmányait, de csak pár hónapig, mert még annak az évnek a végén kiköltöztek Svájcba. Végül Zürichben, a Minerva Intézetben érettségizett 1916-ban. Fél évnyi műszerésztanonckodás után, 1917-ben a Berni Egyetem kémia szakára iratkozott be, ahol fizikai és matematikai kurzusokat is hallgatott. 1921-ben szerezte meg a vegyészmérnöki oklevelét. Utána hazaköltözött Budapestre és a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen (a mai ELTE) fizikából doktorált 1923-ban. Doktori disszertációjának a címe „Folyadékok diffúziós állandójának mérése az interferenciális refraktorral” volt és az értekezés elkészítése során egy sor gyakorlati kísérlettel alakította ki téziseit. Professzora az a Tangl Károly fizikus volt, aki Eötvös Loránd tanársegédjeként kezdte a pályafutását, majd a kolozsvári tudományegyetem és a budapesti műegyetem után 1921-től Eötvös Loránd utódaként lett a kísérleti fizika tanára.

Békésy a doktorátusa megszerzése után a Posta Kísérleti Állomáson helyezkedett el, itt kapott kutatási lehetőséget az Állomás igazgatójától, Paskay Bernáttól. Első feladatai között a telefonkészülék hangjának a javítása, a hallgató fejlesztése szerepelt. Ennek kapcsán kezdte el a telefonmembrán és egy dobhártya-preparátum összehasonlítását, és egyre jobban érdekelni kezdte, hogy miként is működik a belső fül, hogy jön létre az emberi hangérzékelés. Ehhez azonban egyre mélyebb biológiai és anatómiai tanulmányokat kellett végeznie. Itt is előnyben részesítette a gyakorlati kísérleteket, ezekhez az egyetem Anatómia tanszékéről szerzett be emberi koponyákat, hogy tanulmányozhassa az emberi fül belső szerkezetét. A koponyákat egyszerűen a táskájában hozta be az Állomásra, amiből származtak is problémái, amikor a bejáratnál a kapus szokás szerint felszólította, hogy nyissa ki a táskáját. Eltartott egy darabig, mire elmagyarázta, hogy ezek nem egy bűnügy részeként kerültek hozzá.

A belső fül csigájának a gondos, alapos vizsgálata és számtalan mérési kísérlet után eljutott odáig, hogy modelleket kezdett építeni, melyek az emberi csiga méretének a 3-5-szörösei voltak. A fülben lévő csiga szerepét korábban senki nem vizsgálta részletesen, ezért lényeges volt a működésének a megértése. Mivel a csigát – ami egy 3 – 3,5 cm hosszúságú, háromszorosan megtekeredett cső – folyadék töltötte ki, így hidraulikai számításokat is végzett a modellalkotás folyamán. A csigában egy hártya fut végig, amin mintegy 16 ezer érzékelő sejt található. Ezeken a modelleken jobban meg lehetett figyelni a hanghullámok okozta folyamatokat, amiket fényképezéssel rögzített és nagyszámú mérést hajtott végre rajtuk. A modellben a belső fülben lévő alaphártyát egy gumimembránnal helyettesítette és akusztikai vizsgálatokat végzett az alaphártya rezgésére és a modell belsejében kialakuló haladó hullámokra és örvényekre vonatkozóan. Ezekből igyekezett levonni azokat a következtetéseket, melyek révén egyre jobban megértette, mi is történik a belső fülben.

Ezeken a modelleken már jól tudta tanulmányozni a kengyeltől a csúcs felé haladó hullámot. Amikor a gerjesztő hang frekvenciáját emelte, akkor a hullámok burkológörbéjének a maximuma folyamatosan eltolódott a csiga csúcsától az alap felé, ez teszi lehetővé a hangmagasság érzékelését. Ezt a jelenséget később az emberi csigán kívül kimutatta az egér, a patkány, a tengerinyúl, a tyúk, a szarvasmarha és az elefánt fülpreparátumán is. Ezzel a megfigyeléssel megcáfolta Helmholtz halláselméletét, ami szerint a hangmagasságot a belső fül csillószálainak a rezonáns berezgése és az így keltett ingerület idegi továbbjelzése hozza létre. A hallásvizsgálatok elvégzéséhez megtervezte és elkészítette az első elektroncsöves audiométert dr. Török Bélának, a Szent János Kórház fülész főorvosának az ötlete alapján. Ennek a berendezésnek a segítségével meghatározott intenzitású és frekvenciájú hang állítható elő külön a bal és külön a jobb fülre vonatkozóan. Ezzel a frekvencia függvényében meghatározható a vizsgált személy által éppen érzékelt hangerő, amit aztán grafikon formájában meg lehet jeleníteni. Ez az eljárást küszöb‑audiometriának nevezik és az azóta korszerűsített berendezést ma is Békésy-féle audiométernek hívják szerte a világon.

Az első hallástani publikációja 1928-ban jelent meg a Physikalische Zeitschrift című, német nyelvű folyóiratban „Zur Theorie des Höhrens; die Schwingungsform der Basilamembran” címmel, amivel már nemzetközi visszhangot is kiváltott a munkássága.

Közben az akusztikai kutatásokba is belekóstolt. Magyari Endrével közösen kidolgoztak egy komplett akusztikai rendszert, amely egy terem utózengési idejének meghatározásától kezdve az elektroakusztikai eszközök jellemzőinek a meghatározásáig és elhelyezésük módjáig terjed. Ennek a munkának az eredményeként az 1930-as években a Magyar Rádió stúdióinak az akusztikai tervezését is Békésy végezte el. Elsőként annak a legendás 6-os stúdiónak tervezték meg az akusztikáját – mint kiderült, igen jó minőségben -, amit most sajnos megsemmisítésre ítéltek. 1933-ban a Tudományegyetem magántanárává habilitált, de csak 1940-ben nevezték ki a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává. A Posta Kísérleti Állomáson ekkor sem adta fel a pozícióját, mindkét helyen folytatta a kutatásait. Kutatói munkáját már elismerték, 1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, majd 1946-ban a rendes tagja.

Ekkor azonban már nehezen tudta folytatni kutatásait. 1944-ben egy bombatalálat érte Békésy laboratóriumát, így elpusztultak a műszerei és a jegyzetei is. Utána pedig Budapest ostroma tette lehetetlenné a kutatásokat. 1946-ban fizetetlen kutatói szabadságot vett ki és Svédországba, a Karolinska Intézetbe utazott, ahonnan meghívást kapott és ott megpróbálta folyatni a kutatómunkáját. Ezt sikerült is megvalósítania, de a következő évben a Harvard Egyetemről érkezett egy újabb meghívásta. Ennek az elfogadására engedélyt kért a budapesti munkahelyétől, amit meg is kapott. Amikor azonban 1948-ban ismételten meg akarta hosszabbítani a kutatói szabadságát, ezt már visszautasították. Békésy soha többet nem tért vissza Magyarországra, gyakorlatilag emigrált. Emiatt 1949-ben az akadémiai tagságát is megszüntették, magyar állampolgárságát viszont megtartotta. Ettől kezdve 16 éven keresztül a Harvard Egyetemen oktatott és kutatott, a pszichoakusztikai, majd 1963-től a pszichofizikai laboratórium vezető kutatója lett. Mivel Magyarországról úgy jött el, hogy vissza fog térni, így a megmaradt dokumentumai, kutatási jegyzetei nélkül kellett újra kezdenie a munkáját.

1961-ben érte a rendkívüli megtiszteltetés, kutatási eredményeinek az elismerésére vehette át a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. A Nobel-díj Bizottság indoklása szerint a díjat a „belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért” kapta meg, ami azt is jelentette, hogy alapvetően még a hazai kutatásai révén nyerte el a magas tudományos díjat.

1965-ben újabb veszteség érte. A Harvard Egyetem alagsorában berendezett kutatólaboratóriuma egy tűzeset miatt teljesen kiégett, így – ahogy később mondta – „harmadszor veszített el mindent életében”. Békésy addigra már amúgy is belefáradt az amerikai létbe, ami nem igazán illett össze a csendes, visszahúzódó életstílusával, így 1966-ban elfogadta a Hawaii Egyetem meghívását, hogy legyen a Hawaii Telefontársaság által felszerelt Érzékszervi Kutatólaboratórium vezetője. Élete hátralévő részét így Honoluluban töltötte és ott folytatta kutatásait.

Emellett hobbiként foglalkozott a dél-amerikai és ázsiai művészettel és komoly indián és keleti művészettörténeti gyűjteményt hozott létre az Amerikában töltött időszak alatt. Mivel Békésy nem nősült meg és családja sem volt, így jövedelme nagy részét ennek a gyűjteménynek a gyarapítására fordította.

Békésy György 73 éves korában, 1972. június 13-án halt meg Honoluluban. Hamvait a végakaratának megfelelően a Csendes-óceánba szórták, az ottani szokások szerint gitárzene kíséretében. Művészettörténeti gyűjteményét a végrendeletében a Nobel-Alapítványra hagyta, ahonnan ígéretet kapott rá, hogy méltó módon kezelik. Így a gyűjteményének jelentős része a Nobel-alapítványhoz került és négy stockholmi múzeumban helyezték el. Az Alapítvány előtte egy művészeti albumban örökítette meg a gyűjteményt. 1995-ben a Hawaii Egyetem raktárában lévő tárgyait, kísérleti berendezéseit az egyetem felajánlotta a Postamúzeumnak, ezek a diósdi Rádió és Televízió Múzeum Békésy-termeiben ma is láthatók.

Helm Tibor – Békésy hazai kutatótársa és barátja – 1972-ben megjelent megemlékezése szerint „Avval a sajnos rajta kívülálló okokból meg nem valósult gondolattal foglalkozott, hogy a Nobel-díj aranyérmét és oklevelét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajánlja fel a magyar ifjúság és a kutatók épülésére és ösztönzésére.” Így erre sem került sor, legjobb tudomásunk szerint ezek is a Nobel-Alapítványhoz kerültek.

dr. Bartolits István