1893. február 15-én szólalt meg először Puskás Tivadar egyedülálló találmánya, a Telefonhírmondó. Sajnos Puskás a példa nélküli szolgáltatás működésének csak az első hónapját érte meg, mert március 16-án elhunyt. Találmánya azonban még ötven éven keresztül működött. A következőkben a Telefonhírmondó megszólalásának a 125-ik évfordulójára emlékezünk.
A Telefonhírmondó létrehozásának az előzményeihez egészen az 1881-es párizsi elektromossági kiállításig érdemes visszatekintenünk. Ez a kiállítás sok újdonságot mutatott be, az első villanyautóktól kezdve Edison fonográfján át egészen a villanyvilágításig – a párizsi Iparpalota ez alkalomra már este 11-ig tudott nyitva tartani a villanykörte feltalálása következtében. A hatalmas csarnokban több mint 1700 találmány volt megtekinthető, kipróbálható. Itt mutatta be érzékenyebb, jó hangszínű szénrudas mikrofonját Clement Ader francia feltaláló. Ader a minőség érzékeltetésére telefonvonalakon összeköttetést teremtett a francia Operaház és az Iparpalota között és esténként 16 hallgatón keresztül lehetett hallgatni szteróban (!) az Operaház műsorát. A sikeres demonstráció után Théâtrophone néven indította el szolgáltatását, mely azonban továbbra sem otthonokba vitte el az élő közvetítést. A kiállításon használt összeköttetés létrehozásában az akkor Párizsban élő Puskás Tivadar is részt vett, s ekkor érett meg benne a gondolat, hogy a telefonvonalakat érdemes lenne hírek, afféle hangos újság továbbítására is használni.
Akkor még nem volt ideje a gondolatot továbbérlelni, de a Théâtrophone-t elmesélte öccsének, Puskás Ferencnek, aki azt már 1882. február 4-én Dalműtelefon néven be is mutatta Budapesten. Puskás Ferenc a Nemzeti Színház és a Vigadó között hozott létre telefonvonalakon kapcsolatot és az aznap esti műsort – Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját – az aznap esti sajtóbál vendégei 12 telefonon keresztül a Vigadóban hallgathatták. Hogy a csoda teljes legyen, mindezt villanyvilágítás mellett, mert erre a napra az izzólámpák is megjelentek a Vigadóban.
Puskás Ferenc 1884-ben bekövetkezett halála után Tivadar hazaköltözött és átvette a hazai telefonhálózat ügyeit. Emiatt még évekig nem foglalkozott a Párizsban megszületett gondolattal.1892-re azonban eljutott odáig, hogy végiggondolja a Telefonhírmondó megoldási lehetőségeit és benyújtsa az első szabadalmakat. Élve kapcsolataival, szabadalmi kérelmeit Németországban, Angliában, az USA-ban, Kanadában, Mexikóban és Ausztráliában is beadta. Ezzel párhuzamosan megkezdte a gyakorlati kivitelezést és úgy tervezte, 1892 októberében már el is indítja a szolgáltatást 2-300 előfizetővel. Puskás elképzelései ekkor még arra alapoztak, hogy a telefonhálózaton keresztül juttatja el a telefonok hallgatójába a jeleket. A megvalósításnál viszont a budapesti telefonhálózat akkori műszaki igazgatója, Szmazsenka Nándor felismerte, hogy a hálózatba induktív csatolás révén bejuttatott jelet egy újabb induktív csatolással ki is lehet venni, így – mai szóhasználattal élve – egy klaszterekre bontott, a telefonkészülékektől elkülöníthető állomással rendelkező kábelrádiót lehet létrehozni.
A megfigyelés alapján Puskás Tivadar átdolgozta a Telefonhírmondó működési elvét és megtette a kiegészítő szabadalmi bejelentéseket is. Így viszont csak 1893. február 15-én tudott megindulni a világon egyedülálló szolgáltatás.
„Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára megindult." Ezzel a felvezető szöveggel indult meg 1893. február 15-én az adás a Magyar utca 6. számú házból. A reggel 9 órakor elindult adás hírekkel indult, amit a kimondó olvasott be a mikrofonba. Igen, nem elírás, akkor a hírek felolvasóját kimondónak hívták, hiszen nem tett mást, mint kimondta az írott híreket, hogy az hallható legyen az állomásokon.
Az is egy kultúrtörténeti érdekesség, hogy ki volt a Telefonhírmondó első kimondója. A fiatal újságírót úgy hívták, hogy Magyar Elek. Ha valakinek ismerősen cseng a név, csak más területről, akkor jó helyen jár. A Telefonhírmondó első kibeszélője az a Magyar Elek volt, akit huszonöt évvel később már Inyesmesterként ismert az ország, miután a Pesti Naplóban évekig vezette Inyesmester álnéven a Fejezetek az ínyesmesterség köréből című gasztronómiai rovatot, majd 1932-ben kiadta a rengeteg kiadást megért, az Ínyesmester szakácskönyve című legendás gyűjteményét.
A Telefonhírmondó műsorában rendszeres volt a hírek felolvasása, a tőzsdehírek, amik a legfrissebb információkkal szolgáltak, de ezek között megjelentek a zenei, szépirodalmi művek és esténként a színházi közvetítések és az operaközvetítések is. Az Operaházzal és a Blaha Lujza téri Népszínházzal állandó összeköttetése volt a mindenkori stúdiónak. A Magyar utca 6-ban lévő szerkesztőségben ekkor már komoly létszám dolgozott a hírek és a műsorok összeállításán, kiolvasásán.
A technikai megoldás Szmazsenka ötleteivel kiegészítve a következőképpen működött. Az alkalmazott mikrofonok jelét vonaltranszformátoron keresztül juttatták el azokba a előfizetői transzformátor-hurkokba, melyek 2-300 lakást láttak el. Minden lakásnál egy újabb transzformátorral kicsatolták a mikrofon által keltett jeleket és továbbították az előfizetői vonalon át a lakásokba, a két sorba kapcsolt hallgatóra. A város különböző részeit más-más előfizetői transzformátor-hurok látta el. Ezzel sikerült elérni, hogy a hurok sérülése esetén csak az előfizetők egy része essen ki a szolgáltatásból. Az előfizetői hurok sérülése pedig semmilyen hatással nem volt a transzformátor-hurokra, mint az eredeti elképzelésekben. Puskás nagy hangsúlyt helyezett a korszerű és jól karbantartható megoldásokra. A szerkesztőségi oldalon a legjobb minőségű és közelbeszéd átvitelére legalkalmasabb Deckert-Homolka féle graffit mikrofonokat használta. A tápláláshoz négy sorbakapcsolt Callaud elemből álló telepet használt. A Callaud elem rézgálic és keserűsó oldatba lógó réz illetve cink elektródákkal állította elő a szükséges feszültséget. A Callaud elem különleges tulajdonsága az volt, hogy a két folyadékot egy üvegben lehetett tartani, mivel fajsúlyuk erősen eltérő volt. Az alul elhelyezkedő rézgálicba nyúlt bele a réz elektróda, míg a felül maradó keserűsó-oldatba a cink elektróda. Ezeknek az elemeknek az újratöltése és működtetése így igen egyszerű volt.
A Telefonhírmondó sikerének a rádió megjelenése sem vetett véget. A hazai rádiózás is a Rákóczi út 22. szám alól indult útnak 1925. december elsején, ahogy erről korábban már megemlékeztünk. Addigra már Popper István a Telefonhírmondót eladta a Magyar Távirati Iroda Rt-nek, így a létrejött Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. folytatta a szolgáltatást. A rádió indulásakor 4565 előfizetője volt a Telefonhírmondónak, de 1930-ra már 9107-re nőtt a számuk, mert kezelése egyszerűbb volt, mint a korabeli vevőkészülékeké. A szolgáltatás – a rádió műsorát átvéve – egészen a második világháború végéig működött.
dr. Bartolits István