A ma már szinte feledésbe merülő telefax berendezések elődje, a fakszimile berendezés már jóval a telefon feltalálása előtt megszületett, igaz kezdetleges formában. Ennek egyik úttörője Giovanni Caselli volt, aki már az 1860-as években feltalálta a pantelegráfot, ami körülményes, de mégis használható módon kézírás és ábrák nagy távolságra való átvitelét tette lehetővé a távíróvonalakon (Neki pár nap múlva lesz a 205. születésnapja). Most viszont a 150 éve született Arthur Kornról emlékezünk meg, akiről bátran kijelenthetjük, hogy nagy lépést tett abba az irányba, hogy a fakszimile berendezésből telefax legyen. A következőkben az ő életét és találmányát ismertetjük.

Arthur Korn 1870. május 20-án született egy zsidó család fiúgyermekeként Breslauban, Sziléziában, a Királyi Poroszországban (ma Wroclaw  Lengyelországban). Breslauban kezdte el a gimnáziumot, majd Berlinben fejezte be és Lipcsében tanult fizikát és matematikát, ahol 1890-ben végzett. Ez után még Berlinben, Párizsban, Londonban és Würtzburgban tanult. 1895-től a Müncheni Egyetemen lett docens, majd 1903-tól professzor.

Már tanulóévei alatt intenzíven foglalkozott a képátvitel problémakörével és megismerkedett Shelford Bidwell 1885 körül készített berendezésével. Bidwell a Nature 1881. február 10-i számában ismertette Telephotography névre hallgató berendezését, melyben már szeléncellát használt a képátvitelre. Berendezése azonban még tökéletlen volt. Korn először megépítette Bidwell készülékét, majd fokozatosan elkezdte azt tökéletesíteni. Sikerült megtalálnia azokat az optikai és mechanikai megoldásokat, amikkel a képátvitel minőségét jelentősen javítani lehetett. Korn a továbbítandó képet átlátszó fotofilmre vitte fel, amit egy forgó üveghengerbe helyezett bele úgy, hogy a henger belső palástjára feküdt fel a fotofilm. A forgó hengert úgy világította meg belülről egy keskeny fénysugárral, hogy az átvilágítsa a filmet és az üveget, majd a fénysugarat egy prizmával összegyűjtve a szeléniumra irányította. A szelén különleges tulajdonsága, hogy sötétben az elektromos vezetőképessége minimális, de fény hatására ez arányosan megnő, majd a fény kioltása után gyorsan visszaáll az eredeti alacsony vezetőképessége. A különböző erősségű fény hatására a szeléncella által keltett elektromos jeleket továbbította Korn a telefonhálózaton keresztül, hogy a fényérzékeny filmre dolgozó vevő ezek hatására elkészítse a küldött kép többé-kevésbé hű mását. Arról persze gondoskodni kellett, hogy az adóoldalon a fénysugár ugyanolyan pontján világítsa meg éppen a képet, mint ahogy a vételi oldalon az a fényérzékeny fotoanyagra rákerül. Itt is kulcskérdés volt tehát a szinkronizáció.

Korn ezzel a folyamatosan tökéletesített berendezéssel, amit Bildtelegraph-nak nevezett, igen jó eredményeket ért el. 1906. október 17-én már 1800 km-es távolságra tudta továbbítani berendezésével Vilmos porosz királyi herceg fényképét. Talán ez lett volna az a pillanat, amikor egy üzleti érzékkel megáldott feltaláló megkezdi a találmánya értékesítését, azonban Korn inkább a tudománynak élt, így csak az egyszeri bemutatókon keresztül tudta a találmányt ismertté tenni. 1923-ban egy újabb, nagy médianyilvánosság előtt megtartott bemutatón XI. Pius pápa fényképét küldte át Rómából az USA északkeleti csücskébe, a Maine állambeli Bar Harbour-be. Ez a bemutató is folytatás nélkül maradt, akárcsak az 1906-os siker. Ezért aztán nem is sikerült elterjeszteni a Bildtelegraph-ot, bár 1928-ban már a német csendőrség használatba vette körözési fotók és ujjlenyomatok elküldése céljából.

A német alkalmazásoknak azonban egy sötét történelmi fordulat vetett véget. Kornt 1935-ben zsidó származása miatt elmozdították a pozíciójából, s négy évvel később Mexikón keresztül az egész családjával együtt az USA-ba emigrált. Szerencsére ott is felismerték képességeit és nem sokkal később már a New Yersey államban lévő Hobokenben a Stevens Institute of Technology fizikai és matematikai tanszékének a vezetője lett.

Korn – ahogy korábban említettük – inkább a tudományos életet részesítette előnyben a találmánya terjesztésével szemben. Élete nagy részében potenciálelmélettel és fizikai matematikával foglalkozott, ezekben a témákban számos könyve jelent meg. Az éves ICM (International Congress of Mathematicians) kongresszusokon kétszer is – 1908-ban Rómában, 1932-ben pedig Zürichben – meghívott előadó volt. Emigrációja után is foglalkozott ugyan a találmányával, de ott már nem sikerült újabb eredményeket elérnie. 1945. december 22-én, 75 éves korában halt meg Jersey City-ben.

dr. Bartolits István