Életútjával és munkásságával ismerkedünk meg a következőkben.

Karl Ferdinand Braun 1850. június 6-án született Fuldában Konrad Braun bírósági tisztviselő hét gyermeke közül hatodikként. A gimnáziumi tanulmányait is itt végezte, ahol korának egyik legjobb kísérletező fizikusa volt a tanára és felkeltette Braun természettudományos érdeklődését. A Marburgi Egyetemen szerzett diplomát, ahol Heinrich Gustav Magnus laboratóriumában akusztikával foglalkozott, ami különösen érdekelte, mert eredetileg operaénekesnek készült. Később tanári vizsgát is tett a Marburgi Egyetemen. Utána a Berlini Egyetemen védte meg a húrok rezgéséről írt doktori értekezését 1872-ben. Ez után két évre Würzburgba került, s ott a vezetők vizsgálatával foglalkozott. Ez annyira lekötötte, hogy még másik nagy kedvvel és tehetséggel űzött humán kedvtelését, a szépírást is abbahagyta egy időre. 1874-től a lipcsei Tamás Gimnázium tanára volt, ekkor fedezte fel egyes félvezető ásványok egyenirányító tulajdonságát. Ugyanekkor alkotta meg az első kristálydetektort is, amitől a 25 éves tanárra felfigyelt a tudományos közvélemény is, de a felfedezései jelentőségét nem ismerték fel. Jelentős ismeretterjesztő munkát is végzett, az 1875-ben megjelent Der Junge Mathematiker und Naturforscher (Az ifjú matematikus és természetbúvár) c. könyve után 1877-ben elnyerte a Marburgi Egyetem rendkívüli tanári állását. 1879-ben már a strasbourgi egyetemen vette át Wilhelm Conrad Röntgen pozícióját. 1882-ben a karlsruhei politechnikumon tanított tovább, majd 1885-től 1895-ig Tübingenben a kísérleti fizika professzoraként folytatta a félvezetőkkel kapcsolatos kutatásait.

1895-ben ismét Strasbourgba költözött, és a Strasbourgi Egyetem fizika professzora lett, egyben a Fizikai Intézet igazgatója.

Itt a rezgő húrokkal kapcsolatos vizsgálatait folytatta, s ehhez egy olyan kísérleti készüléket akart összerakni, ahol a lengő tömeg igen csekély.

Ennek a készüléknek a megépítésekor figyelt fel arra, hogy az elektromágnes hatására a katódsugárcső világítóernyőjén megjelenő kép mozogni kezdett. Ezt a megfigyelést továbbfejlesztve, megalkotta a katódsugárcsöves oszcilloszkópot, melyet utána sokáig egyszerűen csak Braun-csőnek hívtak. Ezzel kezdetben csak a váltóáramokat tanulmányozták, de végül is ebből fejlődött ki a későbbi televiziókészülékek, valamint a fejlett mérőműszerek képernyője.

Az 1890-es évek végén Braun a szikratávíróval kezdett el kísérletezni.
Egyik jelentős újítása a csatolt körű Braun-adó volt, aminek a lényege az volt, hogy elkülönítette a rezgőkört az antennarésztől és a kettő között induktív csatolást hozott létre. Ez nagy mértékben megnövelte az adók hatótávolságát a korábbi direkt kapcsolathoz képest.
A vételi oldalon a korábbi felfedezését, a kristálydetektort használta, ami a rádióvevők leglényegesebb részévé vált egészen addig, míg Lee de Forest megalkotta a vezérelhető elektroncsövet, a triódát.

1905-ben a fázisvezérelt antennarácsok ősét is létrehozta, amikor három antennából álló rendszerével irányítani tudta a sugárzási karakterisztikát. Ebből a gondolatból nőtt ki aztán sok más feltaláló munkája nyomán a radar, az intelligens antenna és a mai MIMO rendszerek is ezen az alapelven működnek.

Tevékenységét végig szabadalmi formába is öntötte, s ezeket a szabadalmakat is felhasználta Guglielmo Marconi a rádiókísérleteihez, szabadalmaiban hivatkozik is Braun eredményeire. Ez a technikai egymásra utaltság vezetett oda, hogy 1909-ben Karl Ferdinand Braun és Guglielmo Marconi megosztva kapták meg a fizikai Nobel-díjat „a drótnélküli távíró kifejlesztésében való érdemeik elismeréséül”.

Karl Ferdinand Braun 1918. április 20-án halt meg New Yorkban, pedig szó sem volt róla, hogy Amerikába költözzön. Az első világháború elején egy szabadalmi per kapcsán utazott az USA-ba, melyet a Marconi céggel vívott egy Sayville-ben telepített adó kapcsán. Szerencsétlenségére azonban eközben az USA is belépett a háborúba és őt, mint egy ellenséges állam polgárát, visszatartották, így Brooklynban próbálta kivárni a háború végét. Eközben érte a halál 68 éves korában.

dr. Bartolits István