A projektvezetés eredményei leginkább a megvalósult fejlesztésekben öltenek testet. Kevésbé látszanak azok a döntések, együttműködések és vezetői megoldások, amelyek mindezt lehetővé tették.
Az Év Projektmenedzsere Díj erre a szakmai teljesítményre irányítja a figyelmet: célja, hogy bemutassa és elismerje azokat a projektmenedzsereket, akik a projektek sikeres megvalósításán túlmutatóan hozzájárulnak a projektmenedzsment szakma fejlődéséhez és a projektkultúra erősítéséhez.
A díjat a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a hazai projektmenedzsment szakmai szervezeteinek közössége hirdeti meg. A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy láthatóvá tegye a kiemelkedő szakmai gyakorlatokat, ösztönözze a tapasztalatok megosztását, és erősítse a projektmenedzsment szakma láthatóságát és presztízsét.
A pályázatra olyan projektmenedzserek jelentkezését várják, akik szakmai munkájukat egy vagy több, általuk vezetett és az elmúlt öt évben lezárt projekten keresztül mutatják be. A pályázat nem kizárólag a projekt eredményéről szól: ugyanilyen fontos szempont a vezetői szemlélet, a komplex helyzetek kezelése, a csapatokkal való együttműködés, a változásokra adott válaszok és a levont szakmai tanulságok bemutatása.
A díj nyertese nemzetközi szinten is lehetőséget kap a bemutatkozásra: jogosultságot szerez az IPMA Achievement Award pályázatán való részvételre.
A pályázatok benyújtási határideje: 2026. szeptember 27.
A részletek és a pályázati dokumentumok a felhívásban érhetők el: https://www.evprojektmenedzsere.hu/felhivas/

